term ID:
term ID HU:
$parentcategory_ID:16
$parentcategory_ID:16

current_CAT_ID:18
current_CAT_ID_HU:18

child cat ID:16
post ID:49719
prefixedcategory_
BAL
OptionID: 42883

A jövőre 10 éves Funside Balaton tábor újabb 3 évig marad a balatongyöröki helyszínen!

A jövőre 10 éves Funside Balaton tábor újabb 3 évig marad a balatongyöröki helyszínen!

Már folynak a 10. Funside Balaton tábor előkészületei, miközben biztossá vált: legalább további 3 nyári szezont töltünk majd jelenlegi, balatongyöröki helyszínünkön!

Ami már most biztos a jövő évi táborral kapcsolatban: február 26-án indul a jelentkezés, a táborok július 5. és augusztus 8. között zajlanak majd. A helyszín pedig jövőre és két év múlva, sőt még 2022-ben is egészen biztosan Balatongyörök lesz, a Funside Egyesület és a táborhelyszín fenntartójának, a Zalai Gyermek és Ifjúsági Közalapítványnak a megállapodása nyomán.

Balatoni táborunk 2014-ben költözött erre a helyszínre, azaz az eddigi 9-ből 6 Funside Balaton zajlott le. „Nagy öröm számunkra, hogy ezen, az általunk és táborozóink által is nagyon szeretett helyszínen folytatódhat a Funside Balaton tábor a következő években is, és reméljük ez még sokáig így lesz!” – mondta Kittka András, a Funside egyik alapítója. „A györöki tábor nem csak gyönyörű helyen van, hanem adottságaival lehetőséget biztosít számunkra, hogy 22-féle foglalkozásunkkal a régió legnagyobb választékát tudjuk nyújtani egy helyszínen – és ez még tovább nőhet a következő nyáron! A táborhelyszínnel való közös munka során az elmúlt 6 évben is fejlődött a táborhely és kialakult egy kiváló kapcsolat, ami nagyban hozzájárult a program sikeréhez és népszerűségéhez, ezért hálásak vagyunk. Arra készülünk, hogy a következő években, közös erőfeszítésekkel még tovább tudjuk fejleszteni a helyszínt, ahova 2020-ban már 7. alkalommal terünk vissza!” Az idei évben többek között a tábor rekortán sportpályája teljesen új borítást kapott, illetve megkezdődött a napenergia hasznosítása is tábor területén. 2019-ben nagy örömünkre táborozóink visszakaphatták a tábor melletti strandot is, amelynek felújítása jelenleg is folyamatban van.

A 10. Funside Balaton táborra rengeteg újdonsággal készülünk: a jubileumi nyárra új programok és foglalkozások mellett más újítások és meglepetések is várhatóak, amelyekről a jelentkezési időszak kezdetéig februári fokozatosan rántjuk majd le a leplet! 

Visszaugrás a navigációhoz